Gyakran ismételt kérdések

BOK, „A” rendezvénycsarnok
1146 Budapest, Dózsa György út 1. 
(egykori SYMA Csarnok)

Amennyiben kocsival érkezel a Budapest Aréna Parkolójában.
A parkolóház óradíjas alapon igénybe vehető vagy akár nappali bérlet is vásárolható, amely hétköznapokon reggel 6 óra és 18 óra között biztosít parkolási lehetőséget a vendégek számára.

Ha tömegközlekedéssel érkezel az alábbi helyi tömegközlekedési eszközök állnak meg:
• 2-es metró (piros metró) Puskás Ferenc Stadion állomás, Puskás Ferenc Stadion (Ifjúság útja felé) kijáratól 4 perc séta

• 1-es villamos Puskás Ferenc Stadion megálló 8 perc séta

• 95-ös 130-as és 195-ös buszok és 75-ös, 77-es és 80-as trolibuszok 6 perc séta

• 130-as busz 3 perc séta

Utazz vonattal a JOBVERSE Állásbörzére!

A MÁV-START Zrt. és a Gysev Zrt. a 2022. szeptember 21-22. között megrendezésre kerülő JOBVERSE Állásbörzére utazóknak 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít szolgáltatási területén, bármely belföldi állomásról Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati, Budapest-Déli, Budapest-Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásokra.

A felhasználás feltételei

A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsiosztályon vehető igénybe. 1. kocsiosztály igénybevétele esetén a teljesárú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni.

A kedvezményes árú menetjeggyel az utazás legkorábban a rendezvény első napját megelőző napon, 2022. szeptember 20-án 00:00 órától kezdhető meg és a visszautazást legkésőbb a rendezvény utolsó napját követő napon, 2022. szeptember 23-án 24:00 óráig be kell fejezni. A kedvezmény más kedvezménnyel nem összevonható.

Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra a karszalag felmutatásával érvényes. A karszalag hiánya esetén az alkalmi menettérti jegy visszautazásra érvénytelen. Az utas részére a menetjegy ellenőrzést végző munkavállaló teljesárú egyúti jegyet (vagy az utast megillető egyéb kedvezményes egyúti jegyet) szolgáltat ki és felszámítja a Vasúti Menetdíjtáblázatok I. kötet C. fejezet 2.\a) pontban előírt pótdíjat is.

Egyetemi hallgatóként vagy friss diplomával ugyanúgy megtalálod a számításodat a rendezvényen, mint tapasztalt szakemberként vagy akár pályamódosítóként. Szakterület szerint mérnököket, informatikusokat, gazdaságisokat (pénzügy, számvitel, logisztika és értékesítés, marketing, HR) várunk, de ha jó a nyelvtudásod, az SSC-k további irodai munkákat kínálhatnak neked. Szakmunkás vagy, esetleg középfokú végzettséggel rendelkezel? Ez sem akadály!

A JOBVERSE-en nem csak budapesti állásokkal találkozhatsz, az ország egyéb területeiről is részt vesznek munkaadók. A rendezvényre történő regisztráció során megadott preferenciáid alapján szűkítjük a kiállítói listát a neked ajánlott cégekre, melyet láthatsz majd a profilodba belépve, valamint a rendezvényen egy kinyomtatott standtérképen is megkapsz majd.

Ha részt szeretnél venni az állásbörzén, a rendezvény végéig tudsz regisztrálni, azonban érdemes minél előbb létrehoznod a JOBVERSE profilodat, hogy ne maradj le a felkészítő leveleinkről.

Ha regisztrálsz a JOBVERSE-re, jogosulttá válsz felkészítő e-mailsorozatunkra, amely két okból is hasznos: te értesülsz először olyan limitált lehetőségekről, mint például a személyes tanácsadásokra való jelentkezés, másrészt folyamatos segítséget kapsz tőlünk ahhoz, hogy a legtöbbet hozhasd ki a rendezvényből. Úgyhogy ne hagyd az utolsó pillanatra a regisztrációt! 😉

Röviden: igen! 🙂 A rendezvény jó alkalom arra, hogy (akár passzív álláskeresőként) olyan pozíciókat ismerj meg, amelyekről talán sosem hallottál, és egy esetleges pályamódosításhoz is kaphatsz tippeket a cégektől. Ezen kívül a BT Karrierszínpadon szakértők tartanak előadásokat karrier- és önfejlesztő témákban, a Codecool jóvoltából megvalósuló Tanácsadó Műhelyben pedig a saját életedre vonatkozóan tehetsz fel kérdéseket tanácsadóinknak. Mindezen felül Eisberg Egészségszigettel és Book24 Könyvszigettel várjuk az érdeklődőket.

Azáltal, hogy eljössz a JOBVERSE-re, automatikusan részt veszel egy nyereményjátékban, ha pedig a rendezvényt követően kitöltöd az e-mailben kapott kérdőívet a JOBVERSE-ről, egy másik játékban is esélyessé válhatsz az értékes nyeremények egyikére. A pontos listáért és a játékszabályzatért látogass el ide! 😉

A regisztráció során megadott adataidat és feltöltött önéletrajzodat kizárólag azok a kiállítók kapják meg, amelyeknél leadtál állásjelentkezést. Ezeket az adatokat a rendezvényt követő napon továbbítjuk az érintett kiállítóknak.

Elérsz minket Facebookon vagy az info@jobverse.hu e-mail címen, a rendezvény napjain pedig bátran keress minket az Infopultban!

A JOBVERSE szervezője a Frissdiplomas.hu csapata, a Profession.hu pedig főszponzorként támogatja az eseményt. Tudj meg többet rólunk ide kattintva!

Amennyiben az első 2000 regisztrált között voltál a rendezvényünk alatt, akkor a Wolt által biztosított, kredit beváltásához szükséges kódokat biztosan megkapod  JOBVERSE Állásbörze regisztrációja során megadott e-mail címedre levélben, legkésőbb 09.26-ig.
Egy fő csak egy db kódot kaphat.
Nyereményjáték szabályzat.