Magyarország első élményközpontú állásbörzéje

A JOBVERSE Állásbörzét egy olyan eseménynek álmodtuk meg, ahol a látogatók egy helyen megtalálhatnak mindent, ami az álláskeresésüket, karrierépítésüket támogatja, mindezt élményekkel fűszerezve.

Egy óriási fejlődés! Ez jellemzi a JOBVERSE Állásbörzét. Tavaly egy merész víziót vázoltunk fel, őszre elkezdtük megvalósítani – bár számos tervünk csak fél évvel később öltött testet. Ezalatt az idő alatt sokat fejlődtünk, újítottunk, és ez az, amit viszünk tovább!

Válogatás a 2023. tavaszi programjaink közül

Az Egészségszigeten közel 250 álláskereső egészségügyi állapotát mérték fel, majd az eredmények alapján további szakmai tanácsokkal látták el az érdeklődőket a Szent János Kórház dolgozói.

A Tanácsadó Műhelyen tavasszal több, mint 500 ingyenes tanácsadással, 15 partnerrel, 18 témában segítettük a látogatókat.

A BT Karrierszínpadon a két nap alatt 18 karrier- és önfejlesztés témájú előadás zajlott, melyek közül a legnépszerűbb Pál Feri atya teltházas előadása volt.

A JOBVERSE GO by Flinkit! játékkal 438-an játszottak. A résztvevők a QR kódok vadászata közben kötetlenebbül vehették fel a kapcsolatot a standok képviselőivel, számos információt szerezhettek játék közben a kiállítóinkról.

A Diákszigetnek is köszönhettük, hogy tavasszal a kilátogatók közel 68 %-a 18-34 év közötti volt.

EGÉSZSÉGSZIGET
Az Egészségszigeten közel 250 álláskereső egészségügyi állapotát mérték fel, majd az eredmények alapján további szakmai tanácsokkal látták el az érdeklődőket a Szent János Kórház dolgozói.
JOBVERSE GO BY FLINKIT!
A JOBVERSE GO by Flinkit! játékkal 438-an játszottak. A résztvevők a QR kódok vadászata közben kötetlenebbül vehették fel a kapcsolatot a standok képviselőivel, számos információt szerezhettek játék közben a kiállítóinkról.
TANÁCSADÓMŰHELY
A Tanácsadó Műhelyen tavasszal több, mint 500 ingyenes tanácsadással, 15 partnerrel, 18 témában segítettük a látogatókat.
DIÁKSZIGET
A Diákszigetnek is köszönhettük, hogy tavasszal a kilátogatók közel 68 %-a 18-34 év közötti volt.
KARRIERSZÍNPAD
A BT Karrierszínpadon a két nap alatt 18 karrier- és önfejlesztés témájú előadás zajlott, melyek közül a legnépszerűbb Pál Feri atya teltházas előadása volt.
Előző
Következő

A magával ragadó élményelemek és a sikeres kiegészítő programok a látogatók rendezvényen töltött idejét pozitívan befolyásolják. Erről bővebben a 2023. őszi JOBVERSE Állásbörze Eredmények oldalunkon olvashatsz.

Az őszi szezont is
a JOBVERSE Állásbörze nyitja!

2023. szeptember 27. (szerda) 10-19 óra

2023. szeptember 28. (csütörtök) 10-17 óra

Helyszín: BOK, "A" rendezvénycsarnok

Tarts velünk jövő tavasszal is!

Lendületünk töretlen!

Magyarország első élményközpontú rendezvényére egy egészen új, pezsdítő ötlettel érkezünk:

szakmai-, célcsoportos konferenciákat szervezünk a JOBVERSE Állásbörze mindkét napján!

ÚJDONSÁG! 3in1 rendezvény!

MIÉRT ÉRDEMES KIÁLLÍTÓKÉNT VELÜNK TARTANOD?

Milyen lenne, ha végre releváns talent pool állna rendelkezésedre, amikor elkezded a toborzást?

És mit szólnál, ha akár órák leforgása alatt haladnál annyit a kiválasztási folyamatban, amit máskor napok vagy hetek alatt?

Képzeld el azt az elégedettséget, amit akkor érzel, amikor sikerül felvenned az ideális jelöltet egy régóta nyitott pozícióba!

Ha eleged van az irreleváns jelentkezőkből, és a rengeteg időből, amit interjúztatással töltöttél, végül mégsem találtatok egymásra,

Keress meg minket, tálcán kínáljuk a megoldást.

Találd meg a legjobb embereket a csapatodba!

2023. őszén minden eddiginél szélesebb körben szólítjuk meg az aktív és passzív álláskeresőket a 3in1 rendezvénynek köszönhetően!

Konferencia a járműipar jövőjéről

Gyere, és mutasd meg a fiatal tehetségeknek és a tapasztalt szakembereknek, hogy nálatok milyen…

innovációs projektek futnak éppen,

magas színvonalú szakmai munkába csatlakozhatnak be,

szakmai képzéseken vehetnek részt, és ezáltal milyen szakmai előmenetelre van lehetőségük!

Használd ki a szinergiát!

Érd el, hogy a konferencia résztvevői érdeklődjenek céged iránt, és irányítsd őket a JOBVERSE Állásbörzén lévő standodhoz.

Az Automorrow konferencián 3 kiemelt támogató és 5 támogató részére tudunk megjelenést biztosítani a megrendelés sorrendjében.

„Work-life balance” konfereNcia

Neked találtuk ki a WomanUP konferenciát, ha:

fontos vállalatod számára a diverzitás,

bemutatnád céged családbarát munkahely jellegét,

olyan női munkavállalókat szeretnél elérni, akik tudatosan építik karrierjüket,

hírét vinnéd a nőknek szóló, illetve női munkavállalókat segítő programjaitoknak,

szeretnéd megismertetni a nőkkel a társadalmi felelősségvállalás területén – főként az egyenjogúságért – tett erőfeszítéseiteket,

népszerűsítenéd azon termékeid és szolgáltatásaid, melyek fogyasztói célcsoportját elsősorban nők képezik.

A WomanUP konferencián 3 kiemelt támogató és 5 támogató részére tudunk megjelenést biztosítani a megrendelés sorrendjében.

Találkozzunk ősszel!

Szeptember 27-28-án a 3. JOBVERSE Állásbörzén! Várunk kiállítóink közé, csatlakozz már most! Keresd kapcsolattartódat vagy töltsd ki az alábbi kapcsolati űrlapunkat, és mi 1 munkanapon belül felvesszük veled a kapcsolatot!

Addig is, TEDD be már most a naptáradba
az őszi JOBVERSE Állásbörze időpontját!
Ne maradj le róla!

TOVÁBBI információért és ajánlatkérésért fordulj hozzánk bizalommal!

Kapcsolat

Szervező: Frissdiplomás Kft.

Marketing, sajtókapcsolat

Sikosné Bogárdi-Mészöly Andrea

Ügyfélkapcsolat

Mészáros Gábor​

Építés, lebonyolítás

Hajdú Csongor